Egyedi megjelenés

Egy vagy a sok közül? Legyél egyedi!

Egyedi? Azt meg hogyan? Lógjak ki a sorból? Biztos jó az Nekem? Biztos vagy benne, hogy az ügyfeleid tudják, hogy ki vagy Te? Hogy mindig felismernék a vállalkozásodat? Hogy internetes elérhetőség esetén véletlenül nem egy másik üzletnél kötne ki?

Elmesélek Neked egy történetet, ami nem is olyan régen történt meg velem, igen, ciki, de velem. És tudom, már több cikkemben – mint ahogy az előzőben is -, a fodrászatokkal példálózok Neked, de megint fodrászos példám van.
Az történt, hogy pár hete, péntek délután két órára volt egy időpontom egy közeli fodrászatba. Nemrég költöztünk a környékre, úgyhogy körbekérdeztem az ismerősöket, kit ajánlanak majd felcsaptam a netet, hogy akkor melyik is szimpatikus. Nem igazán volt egyértelmű a Google térkép, de odaértem. Bementem. Annyira nem volt szimpatikus a hely, mint a telefonban a hölgy, de mindegy. Köszöntem, leültem, mondtam, hogy Évihez jöttem. Rendben, Évi még nincs itt, de hamarosan jön. Amíg várakoztam, elkezdtem nyomkodni a telefonom. Rájöttem, hogy a szomszédom volt Évinél, én Andihoz kaptam időpontot. Már itt gondolkodóba kellett volna esnem, hogy rám férne egy kis alvás. 🙂 Szóltam a szalonban lévő fodrász hölgynek, hogy bocsánat, de nem Évihez, hanem Andihoz jöttem. Nagy kerek szemekkel rám nézett. “Én vagyok Andi, de én nem téged várlak következőnek!”. Na, akkor rátértünk a családnevekre. Én Varga Andihoz voltam bejelentve, ő pedig Tóth Andi volt. És mint kiderült az ‘én’ Andim a szembelévő fodrászatban dolgozik. Miután a föld alá süllyedtem szégyenemben, kisomfordáltam a szalonból, felhívtam az ‘én’ Andim, hogy nem találom a bejáratot és jöjjön már ki az utcára, hogy tudjam hova is kell mennem pontosan. Életem egyik legjobb fodrászát találtam meg. Időszerű lenne újra mennem hozzá, de mivel elfelejtettem elmenteni a telefonszámát, a fodrászat nevét nem tudom, nyomoznom kell.

Miért is legyél egyedi

Konklúzióm

Az első, amit el kell mondjak ennél a résznél, hogy az ügyfelek, vendégek túlnyomó többsége nem fog nekiállni nyomozni, hacsak nem olyan felejthetetlen szolgáltatást nyújtottál, amit máshol nem kaphat meg.

Másrészt a konklúzióm, így webdesigner szemmel ebből az egész történetből az volt, hogy ha ‘Andi’-nak lett volna valami jellegzetes logója, neve, színvilága, amiről meg tudtam volna jegyezni a netes keresés után, és ez a bejárathoz is ki lett volna téve, akkor valószínűleg nem tévesztem el a helyet, hanem elsőre odatalálok. A nagy szerencséje vagy előnye inkább jelen esetben, hogy annyira jó szolgáltatást nyújtott, hogy nem is akarok többet máshoz menni!
Jelen esetben, ha ő is csak egy átlagos szolgáltatást nyújtott volna, akkor biztos nem pazarolnék arra időt, hogy megtaláljam őt újra.

Ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy miért is kell egyedinek lenned, miért kell kitűnnöd a többi hasonló szolgáltató közül. Egy egységes vállalati arculat ezen sokat segíthet.

De mi is az az arculat?

Az arculat nem más, mint a vállalkozásod azonosítására szolgáló külső jegyek. Az azonosíthatóság lényege a könnyű megjegyezhetőség lenne. Ilyen külső jegyek lehetnek a betűtípus, a szín, a logó, a forma, az illat, a kép, a hang, bármi, ami alapján pontosan és összetéveszthetetlenül be lehet azonosítani, hogy Te Te vagy és nem a szomszéd “Andi”. Az arculat akkor van jól kialakítva, ha a vállalkozás megjelenése minden felületen, helyzetben egységes és felismerhető. Egy jól kialakított arculat nagyon sokat tud segíteni egy vállalkozás életében, míg egy rossz, nagyon meg tudja nehezíteni a vállalkozás életét.

A vállalkozás színe

Vegyünk egy konkrét példát mondjuk egy színre. A magenta. A magenta színt bárhol, bármilyen formában látjuk egyből a Telekomra asszociálunk, le sem kell írniuk a nevüket, tudjuk, hogy az ő reklámjukat látjuk. Azelőtt azt sem tudtam, hogy létezik olyan szín, hogy magenta, de annyira belesulykolták a köztudatba, hogy szerintem hazánkban már a férfiak nagy többsége is tudja, hogy magenta szín létezik. A másik ilyen példa illatra, a budapesti metró aluljárókban üzemelő Princess pékségek. Ahogy kilépsz a metróból és megérzed a péksütik illatát már tudod, hogy valamelyik lépcsőfordulónál egy Princess pékség vár. Ha ezt az erőteljes illatot érzed, akkor nagy valószínűséggel őket fogod ott találni és nem a versenytársukat, akik kevésbé erőteljes illatot engednek az aluljáró területére.

Kisarculat

Most már tudod mi az az arculat, de neked mire lehet ebből szükséged? Az előző példánál maradva egy logóra, egy cégtáblára és egy névjegykártyára biztosan. 🙂

A kisarculat általában elég szokott lenni egy kis vállalkozásnak. Ez tartalmazza a logót, névjegykártyát, levélpapírt és az e-mailes aláírást.
Ha megvannak az alapok, szín, betűtípus, logó és ezeket következetesen használod is a vállalkozásod megjelenésében, akkor már felismerhetővé válsz, és így nem fogsz úgy járni, mint ‘Andi’.

Én ma már ide sorolnám a facebook borítót és egyéb közösségi média felületek borítóképeit, valamint a weboldalt is.

PalotaPrint névjegykártya

Nagyarculat

A nagyarculat minden más, nagyon tág kategória a céges autótól kezdve a céges munkaruhán át az iroda színéig minden megjelenési forma idetartozik. Kisvállalkozóként erre Neked nem biztos, hogy szükséged van vagy csak bizonyos elemekre belőle. Mondjuk fodrászként egy logózott póló a munkához, coachként egy logóval ellátott füzet, amibe jegyzetelhet a partner vagy egy céges toll.
A legnagyobb cégeknek arculati kézikönyvük van ezek összegzésére, hogy melyik felületen, hogy nézhet ki a megjelenésük, hogyan lehet használni a logót, de erre Neked egyenlőre nem valószínű, hogy szükséged van.

Köszönöm, a figyelmedet! Remélem hasznos volt számodra!

További hasznos posztokat találsz facebook és instagram oldalamon!

Ez a honlap sütiket használ a felhasználói élmények növelése érdekében. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás